12 kép az őszi Varsóról

2016. március 07. 08:13 - Hlavaty Tamás

Varsónak jól áll az ősz. A város lelkéhez valahogy jobban passzolnak a szomorkás színek, de ez abszolút nem azt jelenti, hogy lehangoló hely lenne. Bár kevés földdarab élt át több csapást, a lengyel főváros mégis bőven tartogat izgalmakat egy hosszú hétvégére.

img_7298.JPG

A lengyel turizmus fővárosától, Krakkótól északra, és a Mazuri-tóvidéktől, vagy épp a pompás Gdansktól délre, nagyjából Lengyelország szívében fekszik Varsó, amire mindenféle csúnya jelzőt szoktak mondani. Például, hogy nyomasztó. Meg, hogy betondzsungel. Aki nem lát túl a paneltömbökön, az valóban lehangolónak találja majd a várost, de más szemüvegen keresztül nézve

nagyon izgalmas, ahogy a szocialista múlt, a második világháború előtti elegancia, és a modern építészet keveredik. Varsó a kontrasztok városa.

img_7292.JPG

Mindehhez vegyük hozzá, hogy a lengyelek nagyon barátságosak. Nem áll szándékukban kinyalni a turisták seggét, de nem is zárkózottak, jó pénzért jó falatokat tesznek elénk, kezdve az oroszos leveseken át a pirogiig, vagy a különböző káposztás csodákig, melyek elfogyasztása után garantáltan szuszogva sétál haza az ember. Akkor is segítenek, ha látják, hogy valaki nehezen találja a „Zbwyzrgwyska” utcát a térképen és abszolút igaz a klisé:

ha elhangzik a „Polak, Wegier, dwa bratanki”, azonnal megy a pacsizás, ölelés, tűzijáték.

Nem csoda, hiszen nagyon hasonló módon rugdosott végig minket mindenki a 20. századon. Egy fájdalomból fakadunk.

img_7289.JPG

Varsó azonban Budapestnél is többet szenvedett a második világháború alatt. Gyakorlatilag Európa felmosórongya lett. Mindenképp érdemes elmenni a Varsói Felkelés Múzeumába, ahol szépen kézen fogják és végigvezetik az érdeklődőt az ország történelmének legborzasztóbb néhány évén. A háború végén a város 85% pusztult el, a németek gyakorlatilag legyalulták az egészet, hogy kíméletlen bosszút álljanak az ellenállási mozgalom aktivitásáért, miközben a teljes zsidó lakosság koncentrációs táborokba kerül. Mintegy 800 ezer ember vesztette életét, ebből 200 ezer a koncentrációs táborokban.

img_7294.JPG

Szóval Varsó a nulláról indult, de hamar a nyakába kapta a szovjeteket, akik picit később jöttek, mint amikor számítottak az érkezésükre '44-'45 környékén. Az ő mementóikat már nem kellett újjáépíteni, nagyjából minden lépésben ott vannak. Nem úgy, mint a ma óvárosként ismert történelmi negyedet, ahol alig akad olyan épület, amit ne a háború után építettek volna újra a korabeli fotók és dokumentumok alapján.

img_7291.JPG

A város szimbóluma mégsem itt található, hanem a meglepően modern vonatállomáshoz közel. Ez Kelet-Európa Empire State Buildingje, a Kultúrpalota. Minden hűtőmágnes-árus álma, hogy legyen egy ilyen ikonikus épület a városban, ahol a boltja pörög. A hatalmas torony nagyjából az 1.7 milliós város minden pontjából látszik, maga Sztálin építette az ’50-es években, 42 emelet magas, 3288 helyiség található benne, most főként múzeumként szolgál, és a mai napig Lengyelország legmagasabb épülete.

img_7293.JPG

Kihagyhatatlan a Praga negyed, ahol korábban nem volt érdemes „Turista vagyok, rabolj ki!” pólóban, backpack-kel a háton sétálgatni este az utcai útonállók miatt, mára azonban sokkal nyugisabb környék lett. Igazából ez a helyi menőség centrum, a panelek közül kinövő underground fészke, ahol van orosz vodkagyár és olyan leharcolt blokk is, amiből a fiatalok művészközpontot kreáltak berlini mintára.

img_7297.JPG

Varsó remek példa arra, hogy ha már kénytelenek ilyen díszletek között élni a lakói, legalább hivatalos engedélyük van rá, hogy feldobják a kulisszákat. A városban számtalan helyen találni a helyi művészek által festett hatalmas graffitit, így a street art turisták is izgalmas tematikus túrákat szervezhetnek maguknak. 

img_7296.JPG

Szintén kötelező program a régi zsidó temető, amely a maga kócos, földből meredő, gazdátlan sírjaival olyan szép hely, amennyire csak egy temető az tud lenni.

img_7295.JPG

De akit mindez nyomasztana, azt majd feldobja a Lazienki park száz mázsa mókusának valamelyike.

A helyi Central Park tényleg igazi őszi eyecandy, tele madarakkal, a közepén egy dekoratív Vízi palotával és persze a már említett dizájner patkányokkal, akiknek annyit sem kell mondani, hogy „lengyel, magyar, két jóbarát”.

Elég egy szem mogyoró, és máris legjobb gyerekkori barátok lehettek.

img_7299.JPG

A Wizz Air alkalmanként gyakorlatilag könyörög, hogy egy drágább vacsora áráért repüljön ki az ember a legnagyobb lengyel városba, ráadásul az út olyan gyorsan elmegy, hogy kis túlzással már ereszkedik is a gép, mire eldöntenénk, hogy kell-e az a csomag nutellás stick.

A Chopin reptérről 20 perc alatt a belvárosba zötyöghetünk egyetlen vonaljeggyel, hogy este már a Zapiecek étteremlánc egyik embertömőjében küzdjünk meg a hatalmas adagokkal.

img_7288.JPG

Aki pedig tovább kalandozna Lengyelországban, a szélrózsa bármelyik irányában talál egy vonattal gyorsan megközelíthető csodás várost. Vagy épp hármat.

Gdansk-Gdynia-Sopot megálló, hamarosan...

img_3270.JPG

Utazásból és fotóból sosem elég? Kövess Facebookon is! 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tizen2.blog.hu/api/trackback/id/tr578450176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása