12 kép Boszniáról - 2. rész (Szarajevó, Tjentiste, Mostar)

2016. február 16. 09:46 - Hlavaty Tamás

Kultúrsokk, lenyűgöző természet, aknákkal tele erdők, kiaknázatlan potenciál a turizmusban, friss háborús sebek az épületeken és a lelkekben, finom falatok, barátságos emberek, mindez olyan áron, hogy néhány helyen az volt az érzésünk: ha nem vigyázunk, több pénzzel megyünk el, mint amennyivel jöttünk. Welcome to Bosnia.

img_7138.JPG 

...ez a felszabadító érzés rendesen megdobta az esti mulatozást is, főleg hogy sikerült összebarátkozni a helyi erőkkel. Mivel a világ ezen pontján még lehet cigizni a szórakozóhelyeken is, ezért gyakorlatilag olyan terhelést kapott a tüdőnk, mintha egy kolbászfüstölőben lógtunk volna egész hétvégén, úgyhogy másnap a hosszú sétákat választottuk ahelyett, hogy megnéztük volna a kocsival megközelíthető remény alagútját, ahol az ostrom alatt fegyvert és élelmet csempésztek a városba, vagy az 1984-es téli olimpiára épített bobpályát, amit szintén lövészek birtokoltak a véres évek alatt. 

img_7140.JPG

 

A betonba bevésett rózsák is lépten-nyomon emlékeztetnek arra, hogy pár évtizede tömegek haltak meg azokon a helyeken, ahol most már pezsgő élet zajlik.

img_7145.JPG

És a mecsetek körül is drámai jeleneteket lehet lencsevégre kapni. 

img_7134.JPG

Akinek ennyi fájdalom sem lenne elég, az a Srebrenica múzeumban ütheti ki magát végleg 14 konvertibilis márkáért. A kiállítóteremben 3 darab filmet vetítenek, köztük a Miss Sarajevo címűt, ami a háború ellenére a föld alatt megrendezett szépségkirálynőválasztás apropóján mesél a rázós évekről, illetve egy dokumentarista és egy artisztikusabb fotókiállítás tárja elénk a borzalmakat. Mondani sem kell, nem úgy jöttünk ki az épületből, mint Frank Drebinék a Csupasz pisztoly mozijelenetében a Szakasz felirat alatt. Másnap annál optimistábban vágtunk neki Mostarnak, egy jó 2 órás kitérővel. Nem, nem ezzel a busszal.

img_7133.JPG

 

A lovakat lelövik, ugye?

Verőfényes délutáni napsütésben értünk oda a semmi mértani közepén található Tjentistébe, ahol az egyik legepikusabb jugoszláv háborús emlékmű található.

img_7152.JPG

A brutalista monstrumokat még Tito idején emelték olyan helyekre, ahol véres ütközetekben hullott a fasizmus ellen küzdő katonák vére, a nyomasztó szpomenyikek kialakítása a kor művészei nevéhez fűződött és tényleg egészen szürreális hatást váltanak ki azokból a jó értelemben hibbant turistákból, akik csak emiatt hajlandók órákat utazni.

img_7153.JPG

Mi is ilyen hangulatban kóvályogtunk a környéken, de néhány helyi arc tett róla, hogy hamar visszalépjünk a valóság sarába, amikor közölték, hogy a réten legelő gyönyörű lovak egyikét most kilövik. Elmondásuk szerint az állat beteg volt, de nem kell állatorvosi diploma ahhoz, hogy tudja az ember, hogy van humánusabb módszer is a megölésére, mintsem 5 méterről meglőni és nézni, hogy fut tova a főút felé vérző nyakkal a szikrázó napsütésben. Így indultunk a csodás Mostarba, és azon már nem is lepődtünk meg, hogy útközben egy fűben heverő benga kutya úgy gondolta, oldalról megtámadja a piros gépjárművünket. 

 

Völgyzugoly, tündék nélkül

Mostarig újabb 2 óra autózás következett, ami helyi mértékegységben 1500 szembe haladó Volkswagen Golfnyi távolságnak felel meg. Elképesztő, mennyi leharcolt német járgány küzd még mindig az életéért, úgyhogy senkinek sem ajánlom a „minden Golfnál egy kupica” játékot, hacsak nem akarja utazótáskában hazavinni a máját.

img_7143.JPG

A szurdokban fekvő város egyébként pont olyan, mint a képeslapokon. Legalábbis az óváros, ahol a lerombolt híd újjáépített kiadása büszkén jelzi, hogy a nép kész túllépni a múlton. Ez sokkal inkább Bosznia szimbólumává vált, mint bármi más Szarajevóban, a fővárosnak ugyanis nincs egy olyan jellegzetes szimbóluma, mint az Eiffel-torony vagy a Tower-híd.

img_7164.JPG

 

A hatalmas kövekkel kirakott mostari utakon varázslatosan csillog a lámpák fénye este, a sötétben megszólaló müezzinek pedig még túlvilágibbá teszik az élményt.

img_7165.JPG

A kicsi, de annál megkapóbb városrész Cesky Krumlovra emlékeztet, kicsit kijjebb már Szabadisóstón találjuk magunkat a jellegtelen koktélbárok árnyékában, még kijjebb pedig Ózd fogad minket. Szintén elképesztő látvány a hegyre felvonszolt kereszt, ami Isten dicsőítése mellett egyértelműen a horvátok felsőbbrendűségének fitogtatása. Mindenestre éjszaka, olyan, mintha a sötétségben lebegne. És persze itt zúg a Neretva, ami olyan élénk zöld színű vízár, mintha tárkonyszörp folyna benne. A sebes folyó a nyári hőségben is jóval hidegebb, mint bármi, amit Magyarországon megszokhattunk, ilyenkor a helyi srácok ugrálnak le a hídról némi zsozsóért cserébe. Első blikkre elég hülye üzleti modellnek tűnik, de ha a hídon állsz, hamar rájössz, hogy te maximálisan csicska lennél a mutatványhoz, fotón viszont rohadt jól néz ki, ahogy valaki épp a levegőben repül bele a nagy zöld mélységbe. 

img_7162.JPG

Egyébként az egész Neretva-völgy lenyűgöző Szarajevó felé – talán ez a legközelebbi elérhető Völgyzugoly, mintha a Gyűrűk ura kimaradt jelenetei forognának szemeink előtt. Az egyik sziklán például egy hatalmas zerge nézte büszkén a kocsinkat és biztos nekünk ugrott volna, ismerve ezeket a bosnyák élőlényeket, ha nincs köztünk egy kurva nagy folyó.

img_7163.JPG

Nem csak ez a szakasz, az egész ország olyan munícióval tölti fel az embert, hogy még azt is hajlamos elfelejteni, milyen hosszú tud lenni 10 óra kocsiút hazafelé. Bármikor, újra!

A cikk első részéért kattints ide.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tizen2.blog.hu/api/trackback/id/tr838380918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

micsoda? 2016.02.16. 21:02:02

Köszönöm az élményt, mert eszembe jutott, amikor az IBUSZ szervezésében annak idején arra jártam. Hazafele Mostárnál betértünk a hídfő lábánál a kis kávézóba, egy török kávéra. Azt nem tudtam, hogy a török kávénál várni kell, hogy a kávé leülepedjen. Fogtam kiöntőt, és zsupsz a habos tetejével együtt a kávé bele a csészébe, telefröcskölve mindent. Újdonságként hatott a török bugyogós nők, a mindenhonnan kihallatszó világi zene, ami hozzánk akkor még nemigen jött be.

'it's cool to know nothing' 2016.02.17. 15:15:07

"friss háborús sebek az épületeken és a lelkekben"

Akik a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején születtek, a II. világháború után kb. 25 évvel látták meg a napvilágot. Nem tudom, mennyire lehetett volna a 70-es években "friss háborús sebekről" beszélni. Hát kb. ennyi év telt el a dél-szláv háborúk óta is. Ma már nem a háborúról kellene szólnia egy ilyen beszámolónak, még akkor sem, ha a nyomai még láthatóak.

Budapesten még ma is számos helyen van nyoma a háborúnak és 56-nak is, mégis nagyon furcsán venné ki magát, ha egy beszámolóban hangsúlyosan szerepelne a háború.