Ha valaki nem jut messzebb Svájcban a Genfi-tó környékéről, akkor is remek ízelítőt kap az egész országból. Hegyek, égszínkék víz, szőlőültetvények, várak, és egy kis popkultúra. Utóbbiért Montreux-be kell menni.
Montreux gyakorlatilag a helyi Monaco, ahol véletlenül se számítson senki arra, hogy micisapkás halászokkal találkozik majd a tóparton, akik sneciket dobnak a kóbor macskáknak, miközben kicsomagolják az otthonról hozott szendvicsüket. Itt nagy élet van.
Ellenben találkozhat sok-sok luxusautóval és luxusemberrel. Szóval, ha valakin Prada cuccokat látsz, nem az lesz az első gondolatod, hogy 100 méterrel feljebb majd megtalálod a hamis portékát 15 frank+alkuért osztogató bevándorlót. A Prada itt tényleg Prada.
A tóparti sétány egyébként olyan szép és tiszta, mintha egy giccshatáron mozgó hiperrealista festményben sétálna az ember.
Mi egy viharos napon érkeztünk, de estére szolid napsütés űzte el a felhőket napnyugtakor, ami pazarul rajzolta körbe a környező hegyeket. A víz mellett kortárs művészeti alkotások sorakoznak, illetve egy park, tele legendás zenészek mellszobrával. Mindez azt jelzi, hogy a város arcát abszolút meghatározza az idén 50. alkalommal megrendezésre kerülő Montreux Jazz Fesztivál.
Az elmúlt negyed évszázadban tényleg mindenki megfordult itt, aki számít a jazzben és a könnyűzenében, a túlnyomórészt francia lakosság pedig bálványozza az előadókat. Persze egy Herbie Hancock koncert az Auditorium Stravinskiben, a fesztivál egyik legendás helyszínén (kép alább) nem úgy néz ki, mint egy Slayer buli Dél-Amerikában, de ha megkérdezel egy hotelek árnyékán túl élő helyit, biztos, hogy képben lesz az előadók tekintetében.
A város egyébként számtalan zenekarnak és előadónak jelent vagy jelentett többet, mint egy sima állomás az aktuális turnén. A Deep Purple Smoke On The Water himnuszát például az az eset ihlette, amikor egy ketyós jelzőpisztollyal próbálta felgyújtani a Montreux Casino-t egy Frank Zappa koncerten.
A leghíresebb Montreux-rajongó azonban Freddie Mercury, aki Londonban nyilván egy parizerért sem tudott úgy lemenni, hogy a boltból kifelé jövet ne ült volna a nyakában 3 rajongó.
Itt nyugalmat talált a csodás díszlet előtt, meglepő módon nem a külvárosban vett ki 50 négyzetméteres, erkély nélküli lakást, hanem a városból kifelé a tóparton ihletődött meg napi szinten a tetőtéri villájában. Az alábbi képen épp elkapott egy sirályt.
Kis zenekarával meg is vették a helyi stúdiót a Montreux-i Casinoban, ahol több kései lemezt rögzítettek, és néha a cimborák is benéztek. Például a Led Zeppelin, vagy David Bowie, akivel néhány csík felporszívózása után egy este megírták az Under Pressure-t. Nagy idők.
A stúdió ma ingyen látogatható emlékszobaként funkcionál, és persze a Casinoban is tárt karokkal várják mindenki zsebeit. Egy mázsa ritka Queen relikvia kapott helyet a múzeumban, illetve azt a pontot is megörökítették, ahol az utolsó Queen számot énekelte fel Mercury 1991-ben. A hátsó bejárat is igazi szentély.
Filmrajongók számára is akad zarándokhely, ugyanis a Montreux-vel összenőtt Vevey-ben található Charlie Chaplin villája, aminek múzeummá alakítása hosszú évek munkája volt. Végül idén áprilisban kerülhet sor a megnyitóra. Chaplin-hez így nem volt szerencsém, Hitchcock madaraihoz igen.
Útközben érdemes megállni a Chateau de Chillon kastélynál, ami igazi, csokicsomagolásra kívánkozó kis vityilló. Most épp felújítják, így nem a legszebb arcát mutatja, ezért nem is szégyeníteném itt a fotómmal. De tegyük hozzá: a Genfi-tó (vagy ahogy a helyiek hívják, Lac Leman, de ezt a világ tisztelettel leszarja) partján egy kőbányai társasház is úgy mutatna, hogy máris pattanna fel Instára.
Akinek még több ideje van, a világörökségi helyszínnek számító Lavaux-i szőlőültetvények felé is kiruccanhat, ami állítólag szintén nem egy undorító hely és onnét nézheti a Balatonnál 14 négyzetkilométerrel kisebb tavat. Vagy csak csavaroghat az utcákon, mert egy ilyen fényűző helyen a kevésbé frekventált helyek is izgalmasak tudnak lenni.
Következő megálló: Gruyéres és Bern. Lájk és gyere: Facebook
