70 km Baritól, 700 év vissza az időben. Alsó hangon. Ha nem lennének vezetékek és éttermeket jelző táblák, tényleg azt hinnénk, hogy az olasz vonattársaság feltalálta az időmozdonyt. Matera egészen elképesztő hely.

Ha valaki azt várja Matera felé zötyögve, hogy az egyik kanyar után hirtelen feltűnik a misztikus város, mint a Gyűrűk urában Minas Tirith a vándorló szőröstalpúak előtt, az téved. Az érkezés Basilicata tartomány fő turista-attrakciójához kimondottan kiábrándító, a vonatállomás környékén még mindig nem látni, hol bujkál ez a rusztikus útvesztő. Tehát kis gyaloglás kezdődik, de utána a utazó elnyeri méltó jutalmát, ugyanis az óváros kellős közepén köt ki, ahol minden négyzetméter lélegzetelállító.

Matera az őskortól lakott hely, érdekessége, hogy nem a sziklára, hanem a sziklába kezdtek el építkezni, így  furmányos labirintusrendszer húzódik a kövek alatt. Innét a név: Sassi di Matera (a sasso követ jelent).

Még az ’50-es években is elképesztő körülmények között éltek itt az emberek a hűs sziklák között, vagyis inkább sziklákban,

aztán az olasz kormány segítő kezet nyújtott az egyik legszegényebb régió lakóinak. Cserébe a város gyakorlatilag üres maradt a ’80-as évekig, amikor ismét találtak pénzt a rendberakására. 1993-ban az UNESCO a világörökség kincsévé nyilvánította, ma pedig csóró kecskepásztorok helyett tehetős ingatlantulajdonosok uralják a terepet. Érezni az olasz csizma sarkában fellendülő turizmus pozitív és negatív hatásait egyaránt, de mindez semmit nem jelent, amikor felmászik a túrázó a várossal szemben található hegyre és hosszasan legelteti a szemét az idő múlásának hátat fordító városon.

Érdekesség, hogy Mel Gibson itt forgatta A passió című filmjét, amin nem is csodálkozunk. Csak le kellett szedni pár vezetéket, antennát és hopp: kész van Jeruzsálem. Azért nem csak kövekről szól itt minden, vannak csinos kapualjak,

autentikus arcok,

cuki emlősök,

és fotogén hüllők.

Szokás mondani az efféle tájakra, hogy holdbéli. Itt például épp egy indiai pár mereng ezen.

A város és a hegy közötti szurdokban szalad a Gravina folyó, ami szintén nem egy undorító látvány, ha engem kérdeztek, még ha fekete színével nem is tudja felvenni a versenyt a régióban megszokott smaragdzöld és égszínkék vízrengetegekkel.

A függőhídon átkelés külön élmény, bár a futkározó gyíkok neszét megszakító turisták visítása nélkül egész jól meglenne az ember.

A természet cserébe kárpótol mindenért.

Matera csak egy kattintásra van Baritól